Elgondolkodtál már azon, miért látható időnként a következő szolgáltatói tájékoztatás?
„Az árapály miatt a holnap délelőtti járat 09:40-kor indul.''
Nos, ez annak köszönhető, hogy az árapály következtében a hajók fedélzete akár 10 méterrel is megemelkedhet illetve lesüllyedhet két látogatás között.
A legnagyobb árapály-ingadozás a világon Kanadában, az Új-Brunswickot és Új-Skóciát elválasztó Fundy-öbölben mérhető. Az év bizonyos szakaszaiban a dagály és az apály vízszintje között 16,3 méter különbség is lehet az öbölben, ami magasabb, mint egy háromemeletes ház! Az Egyesült Királyságban Holyheadnél az árapály szintkülönbsége akár 6 méter Liverpoolnál közel 10 méter, Imminghamnél a keleti parton pedig időnként több mint 7 méter is lehet.
Szökőár
A legnagyobb előforduló apály-dagály ingadozás az úgynevezett szökőár (nem összetévesztendő a cunamival!). Angol neve (spring tide) ellenére ez semmilyen összefüggésben nem áll az évszakokkal, hanem újholdkor és teliholdkor következik be, amikor a Föld, a Nap és a Hold egy vonalban van. A szökőár után hét nappal a Nap és a Hold derékszögben áll egymással. Ilyenkor a Nap az óceánra gyakorolt tömegvonzása részlegesen kioltja a Hold vízre gyakorolt tömegvonzását, így mérsékelt árapály alakul ki, az úgynevezett vakár (neap tide), mely során a dagályok vízszintje valamivel alacsonyabb, az apályoké pedig valamivel magasabb az átlagnál. Vakár a Hold első és harmadik negyedében figyelhető meg
Felhajtóhíd
Azonban bármit tesznek is éppen a bolygók és a csillagok, a hajóknak akadálytalanul partot kell érniük a ki- és berakodás érdekében. A hajó fedélzetét és a partot összekötő rámpát felhajtóhídnak (linkspan) nevezik, és ezek a hidak a legkülönbözőbb formát és méretet ölthetik. Némelyikük még hatalmas lebegő pontonokhoz is csatlakozik, mint például Killingholme-ban, a Humber folyó egyik árapály kikötőjében. Ezek az óriási szerkezetek az árapály ingadozásával együtt emelkednek és süllyednek egyfajta lebegő kis szigetet alkotva, amelyhez a felhajtóhidat rögzítik.
Érdekes módon a kikötőtől, a tengerfenék jellegétől, az árapály-ingadozástól és a hajó jellemzőitől függően számos megoldás áll a mérnökök rendelkezésére. A dél-walesi Fishguardban egy felemelhető állvány segítségével hozzák létre az összeköttetést. Ez a négylábú szerkezet a tengerfenéken áll, és a négy sarkát kilincsmű segítségével egyszerűen felemelik a megfelelő magasságig, amíg el nem érik az éppen aktuális árapály szintet.
A Killingholme-ban alkalmazott sejtbetonnal töltött lebegő ponton egy hatalmas, 80 x 30 méteres építmény, amelyet egy 80 méter hosszúságú, kétirányú híd köt össze a szárazfölddel, mely a ponton árapály-ingadozásával együtt, zsanéros megoldással emelkedik és süllyed.
Az állandó, mobil vagy lebegő szerkezetek formájában készíthető felhajtóhidak közvetlen vagy közvetett összeköttetést biztosítanak minden RoRo komp rakfedélzetével.
Ha legközelebb a Freightlink által kínált 1000 útvonal valamelyikén utazol, szánj egy pillanatot arra, hogy megcsodáld e hihetetlen mérnöki csodák tervezőinek és üzemeltetőinek zsenialitását és tudását. Nélkülük a legkiválóbb hajók és kompok k menetrendjei is komoly akadályokba ütköznének.