A brit Tengeri Balesetek Vizsgálóbizottsága (MAIB) nemrégiben közzétett egy jelentést a European Causeway kompon történt tehergépjármű-elmozdulásról. A beleset az észak-írországi Larne és a skóciai Cairnryan kikötők közötti egyik átkelés során, rossz időjárási körülmények között következett be.
A nemzetközi jogszabályok és az iparág legjobb gyakorlatai határozzák meg azokat a törvényeket, amelyeket a kompüzemeltetőknek be kell tartaniuk. Ezek egyike az, hogy az utasoknak tilos a ro-ro fedélzeten tartózkodniuk, amikor a komp a tengeren közlekedik.
A Larne – Cairnryan átkelés során legalább hat járművezető annak ellenére a járművében maradt, hogy a hajó személyzete arra utasította őket, hogy járműveik leparkolása és rögzítése után hagyják el a fedélzetet. Négy járművezető felborult járművekbe ragadt, egy pedig csapdába esett egy jármű alatt, és addig ott kellett maradniuk, amíg a Cairnryan kikötőjében készenlétben álló katasztrófavédelmi szolgálat ki nem tudta szabadítani őket. Szerencsére senki sem sérült meg a balesetben. A járművekben maradás azonban nem csupán erre az útvonalra jellemző, hanem másutt is gyakori problémának számít.
A kompok járműfedélzete kockázatos és potenciálisan életveszélyes környezet. Az utazás alatt ezen a fedélzeten csak a szakképzett személyzet tartózkodhat, akik azért vannak ott, hogy személy- és vagyonvédelmi őrjáratokat végezzenek. Azok a járművezetők, akik a felszólítás ellenére a járműfedélzeten maradnak, saját magukra jelentenek veszélyt, ráadásul a vészhelyzeti műveleteket is késleltethetik, különösen tűz esetén. Ha a tűzoltórendszerek aktiválása azért szenved késedelmet a járműfedélzeten, mert létszámellenőrzést kell tartani a komp fedélzetén lévő összes személyről, és kiderül, hogy néhányan hiányoznak, az katasztrofális következményekkel járhat az egész hajóra, minden utasára és a környezetre nézve egyaránt.
Sőt, mi több, a járművük fülkéjében maradó sofőrökre fulladásveszély is leselkedhet a tűz vagy a tűzoltórendszerek miatt.
A MAIB arra szólította fel a Road Haulage Association (a brit Közúti Árufuvarozók Szövetségének) tagjait, hogy
„tegyenek határozott lépéseket a sofőrök biztonságának fokozása és szavatolása érdekében azáltal, hogy segítik a kompüzemeltetőket annak a problémának a megoldásában, hogy a járművezetők ne maradjanak tehergépjárművük fülkéjében a ro-ro járműfedélzeteken”
Ne feledje, hogy ha nem tartja be a szabályt és a tiltás ellenére járművének fülkéjében marad a kompon, azzal nemcsak a saját, hanem mindenki más életét is veszélyezteti a hajón.