A Közlekedési Minisztériummal kötött szerződését követően a Brittany Ferries már felvázolta a 2019-ben várható komphajó-menetrendjeik megváltoztatását szorgalmazó lépéseket, amelyek a potenciális problémák enyhítését szorgalmazzák, ha életbe lép az ún. „no-deal” Brexit (vagyis ha Nagy-Britanniának nem sikerül megállapodásra jutnia az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése utáni kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszeréről).
Tizenkilenc további menettérti kompjárat indul majd hetente három útvonalon: Le Havre - Portsmouth, Cherbourg - Poole és Roscoff - Plymouth. A Közlekedési Minisztérium ezzel azt szorgalmazza, hogy több férőhelyet lehessen biztosítani a tehergépjárművek számára. A változások 2019. március 29-én lépnek életbe, vagyis aznap, amikor az Egyesült Királyság hivatalosan is kilépne az Európai Unióból. Ez 50%-kal növeli majd a teherszállítási kapacitást az említett útvonalakon és 30%-os növekedést a Nyugati Csatornán.
Christopher Mathieu, a Brittany Ferries vezérigazgatója a következőket nyilatkozta:
"Elsődleges célunk az, hogy a Közlekedési Minisztérium Brexit követelményeivel összhangban felkészüljünk a „no-deal” Brexit-re, és további teherszállítási kapacitást biztosítsunk az olyan útvonalak számának növelésével, mint a Le Havre – Portsmouth. Mindent megteszünk azért, hogy minimálisra csökkentsük a meglévő Brittany Ferries ügyfeleit és utasait esetlegesen érintő kellemetlenségeket, és előzetesen is elnézést kérünk azért, hogy néhány járatunk menetrendjét modosítani fogjuk."
A Brittany Ferries egy tucat hajót üzemeltet 11 útvonalon, amelyek összekötik az Egyesült Királyságot Franciaországgal és Spanyolországgal, Franciaországot Írországgal és Írországot Spanyolországgal, és körülbelül 2,5 millió utast szállít évente, valamint mintegy 210 000 fuvareszközt.
A DtF szóvivője a következüket nyilatkozta:
"Ez a jelentős többletkapacitás ugyan kicsi, de fontos eleme a Közlekedési Minisztérium előzetes tervezésének, amennyiben megvalósul a „no-deal” Brexit. Bár továbbra is elkötelezettek maradunk a megállapodás sikeres megvalósulása mellet, a Közlekedési Minisztérium segít abban a kormánynak, hogy teljes mértékben felkészülhessen egy egész sor forgatókönyvre, beleértve az esetleges „no-deal” lehetőségét, szorgalmazván ezzel a valamennyi közlekedési módot esetlegesen érintő negatív hatás enyhítését."
Az elmúlt évben a Brittany Ferries 450 millió eurós beruházást tett flottája megújításának érdekében. Három új hajó kerül beüzemelésre a Brexit után. A Honfleur lesz a legelső LNG (cseppfolyósított földgáz) által üzemeltetett komphajó, amely az angol csatornán fog majd közlekedni. 2019 nyarán indul a Honfleur, és a Brittany Ferries legforgalmasabb útvonalán fog működni Portsmouth és Caen között.