A következő évben nőhet a tehergépjárművek számára engedélyezett összsúly mértéke. Továbbá Spanyolország is hasonló szándékát fejezte ki a gépjárművekkel kapcsolatban, az európai piacon történő versenyképességük növelésének érdekében.
A svéd kormány javaslata szerint, a rakományok engedélyezett súlyának 74 tonnára való emelése útjaikon, a finn szomszédokkal egyenlővé tenné őket.
Jogszabályok & Megtakarítás
A terv, az olyan területeken történő teherautóhasználatot szorgalmazza, ahol a szállítás vasúton, vagy hajón végrehajthatatlan. Ennek következményeként, a törvényváltoztatás 2017 márciusában lépne életbe. A DSLV szerint, a jelenlegi szakaszban egyelőre nem lehet tudni, hogy mindenhol, vagy csak regionálisan érvényesül a szabályozás. Az általános egyezség értelmében, a nagyobb teherautók engedélyezésével, több áru szállítására nyílna lehetőség egy, hosszú jármű segítségével ahelyett, hogy több járművet kellene erre a célra igénybe venni. Ez nem csupán üzemanyagot takarít meg, de egy másik járművet is, melyet máshol használatba tudnak venni.
A koncepciót nem csak a svédek és a finnek tervezik véghezvinni, Hollandia is hasonlóra készül. Egy kutatás szerint nincs kockázata ezeknek a nagyobb járműveknek a használatának. Németországban azonban, a jelenlegi álláspont meglehetősen ellentmondásos a nagyobb járműveket illetően.
Növekvő teherautó forgalom
Egyre többen aggódnak azért, hogy a német autópályák még inkább bedugulnak majd a forgalomtól. Ennek eredménye, hogy egyre többen váltanak a hagyományos közúti fuvarozásról vasúti, illetve ahol lehetséges, tengeri szállításra.
A spanyol fuvarozópiac
A Spanyol Fuvarozók & Logisztikusok Szövetsége, a jövőben szintén támogatná a nagyobb járművek használatát útjaikon. Joaquin Del Moral spanyol közlekedésügyi miniszter szerint, tervben van hogy a tehergépjárművek maximális megengedett súlyát 40-ről, 44 tonnára emelik. Ettől azt remélik, hogy a spanyol fuvarozó ipar versenyképessége növekszik.
Mit hoz a jövő?
Az egyik leginkább vitatott kérdés a hosszú tehergépjárművekkel kapcsolatban, hogy hol ér véget a dolog? A jelenlegi sztenderd méret 16.5 méter, azonban vannak kamionok melyek 18.75 méter, valamint most már 25.25 méter hosszúak. Ennek tudatában, mire számíthatunk a jövőben? Maradnak a jelenlegiek, vagy még hosszabb szerelvényekre számíthatunk?
Svédországban az erdészeti és papíripari járművek hossza már most eléri a 30 métert! A legégetőbb problémák azonban a jelenlegi infrastruktúrában vannak pl.: Autópálya megállók, benzinkutak, kereszteződések, hidak és áthajtól. Ezek nagytöbbsége egyszerűen nem alkalmas a hosszabb, vagy magasabb járművek fogadására. Továbbá, a jelenlegi úthálózat újrafejlesztése euró milliárdokat emésztene el.
Jelenleg nem tehetünk mást, mint várjuk, hogy mit hoz a jövő.